UNESCO vizsgálat várható a Fertő tónál

UNESCO vizsgálat várható a Fertő tónál

2023.08.29. Egyéb kategória Fertő tó 0

Osztrák sajtóhírek szerint az UNESCO tanácsadó testülete – ami a Fertő/Neusiedler Világörökségi kultúrtáj esetében a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (röviden ICOMOS) – vizsgálatot indít a Fertő tó világörökségi helyzetével kapcsolatban. A vizsgálatot többször kezdeményezte már mind a magyar Fertő tó Barátai Egyesület, mind osztrák partnerei az Alliance for Nature és a Freunde des Neusiedlersees.

A civil szervezetek 2019. óta folyamatosan tájékoztatták az UNESCO párizsi titkárságát a tó körül folyó különböző fejlesztésekről, amik a Fertő tó Barátai Egyesület szerint veszélyeztetik a kultúrtáj kiemelkedő egyetemes értékét. A veszélyek között csupán az egyik a Fertő tavi vizitelep úgynevezett rekonstrukciója – amit 11 milliárd forint közpénz elköltése után talán inkább célszerű dekonstrukciónak, rombolásnak, nevezni. A vizitelep jelenleg el van zárva a látogatók elől, és annak ellenére, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területének része az Építésügyi és közlekedési Minisztérium felügyelete alatt részben építési anyagok tárolására használják.

“A kiemelkedő egyetemes értéket sajnos nem csak a Sopron területéhez tartozó, Fertő parton tervezett és jelenleg érvényes építési vagy környezetvédelmi engedéllyel nem rendelkező túlzott és elhibázott magyar fejlesztés veszélyezteti. Osztrák partnereink tiltakoznak a Breitenbrunn területén tervezett turisztikai fejlesztés, a világörökségi terület puffer zónájában tervezett szélerőmű park fejlesztések ellen is. Közösen lépünk fel azért, hogy fenntartható vízgazdálkodást dolgozzanak ki a Fertő vidékén hiszen a Duna felől tervezett vízutánpótlás ökológiai katasztrófához vezethet a területen” – sorolja Major Gyula a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke.

A rijadi UNESCO Világörökségi Bizottság ülésén szeptember 10.-25. között várhatóan tárgyalni fogják a Fertő tóhoz küldendő vizsgálóbizottság felállítását. Az ülésen a Fertő tavi civileket a német World Heritage Watch civil szervezet munkatársa képviseli majd. A vizsgálat eredményeképpen az is megtörténhet, hogy a Fertő/Neusiedler Világörökségi kultúrtáj felkerül a veszélyeztetett világörökségi területek listájára

Az UNESCO 2021. júniusában már felszólította a magyar kormányt a Fertő parton tervezett fejlesztés felfüggesztésére. Az ICOMOS magyar bizottsága 2021. februári elektronikus beszámolójában szintén úgy foglalt állást, hogy “Erősen megkérdőjelezhetők azok a fejlesztések, amik forgalmat vonzanak, de a tóparttól távolabb is elhelyhetők”. Az ilyen fejlesztések közé sorolta az ICOMOS a tervezett 4 csillagos, monolit-vasbeton szállodát.

“Egy újabb keserédes sikert értünk el azzal, hogy az UNESCO tárgyalja javaslatunkat. Természetesen nem örülünk ennek, hiszen jobb lenne ha Ausztria és Magyarország kormányai felelősen, a társadalmi szervezetek bevonásával, a terület értékeinek figyelembe vételével fejlesztene a régióban. A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének tagszervezete a Fertő tó Barátai Egyesület ismét példát mutatott kitartásban és szakmaiságban, és szívesen támogatjuk majd az ICOMOS októberben várható vizsgálatát észrevételeinkkel” – tette hozzá Kun Zoltán a szövetség elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük